2008. 12. 03.

Egy kiállítás margójára


El mentem tegnap a Pusigáék kiállítás megnyitójára. Este 5-kor kezdődött a pécsi ifjusági házban. Izgultam kicsit, hogy talán fel fog ismerni valaki, személyesen csak Xenomért, és Shadowt ismerem, s talán nem buktatnak le. Ehez képest teljesen másképp alakult a megnyitó. A három kiállító fotósból kettő nem jött el a saját kiállításának megnyitójára. Kicsit nagyon furcsálom. Ennyire nem érdekli őket a közönség véleménye? Ennyire nem fontos nekik a saját kiállításuk?Akkor meg minek fotóznak? Minek szervezték a kiállítást? Azt gondolom, hogy egy ilyen kiállításmegnyitó, inkább árt a fotográfiának, mintsem használ. Lehettünk kb. 50-en vagy talán 70-en. Barátok, családtagok, csupa közeli ismerős. A Photograph fotókörből senkit sem fedeztem fel, vagyis a saját fotókörös társak sem voltak kíváncsiak a tárlatra. Dékány Zsolt tartotta a megnyitót, számomra az alkotók méltatása nem igazán volt meggyőző. A kiállítás maga ízlésesen van elkészítve, a képek technikai minősége kifogástalan.
Ám a képek tartalmát illetően már vannak kifogásaim, zömmel konvencionális, unalmas, lapos képek kiállítása. Tudom, hogy a természetfotókra nagy manapság az igény, de aki járatos kicsit a fotográfiában, az tudja, hogy egy rendes makró objektívvel kilószám lehet az ilyen képeket készíteni. Pusiga viszont szépen tartotta a frontot. A kiállítás legszebb pillanata az volt amikor a két gyönyörű 2-3 év körüli kislány megzavarta az előadást

10 megjegyzés:

Borsay Márti írta...

Feri, mi lett volna, ha felismernek?:)

Kérted, hogy véleményezzem:
Igen, furcsa, ha valaki nem kíváncsi a saját megnyitójára, de mondjuk lehetett más elfoglaltsága, végülis csoportos kiállítás volt, sok embernek kellett volna egyszerre ráérnie, vagy mit tudom én.. Mindenesetre tiszteletlenség a meghívott vendégekkel szemben, nyilván.
Lehet, hogy egy viszonylag súlytalan kiállítás is jól mutat új bekezdésként az életrajzban. Nem tudom, Eűengem nem izgat annyira ennek a találgatása.

Amúgy kifejezettem természetfotó kiállításra azt hiszem sosem mennék el. Nem arról van szó, hogy ne látnám az értékeit, inkább csak egyszerűen nem az a fajta ingerforrás, ami lázbahoz.
Lehet, hogy az alkotók is így voltak ezzel:)

Mácsai Ferenc írta...

Köszönöm.

shadow írta...

Szia!
Védelmembe venném az alkotókat és a fotókört is. :)
Nyílvánvalóan nem arról van szó, hogy ne érdekelné őket a saját kiállításuk, de munkaügyek miatt pont nem tudtak ott lenni.
A fotókörből viszont elég sokan ott voltak tudtommal, úgy tűnik nem ismerted fel őket. :)
De lehet kérdezni, mielőtt tényként állítod, hogy nem voltak ott, mert nem kevesen képviselték ott a fotókört...
Én nem tudtam a megnyitóra menni, de vizsgaidőszakban ezen nem kell csodálkozni, ebben az évben meg amúgy sem, amin most rágom át magam...
A képek bírálatával nem vagyok hivatott szembeszállni, nekem tetszenek, de nem értek a természetfotóhoz (se).
De tök jó, hogy te ott voltál, kár, hogy nem tudtam menni, üdv, és szép képeket!

Mácsai Ferenc írta...

Köszi. Valóban, igazad van. Talán tényleg korán ítélkeztem, nem ismerem a fotókörösök zömét, de akik a photograph.hu-ra, és az arénára töltenek fel képeket, azok közül senkit sem láttam.

shadow írta...

Ok, részemről semmi gond, csak kicsit világosabbra akartam festeni a képet. :)
Vannak "frissebb" tagjaink is, akiket nem ismerhetsz nagyon, pl.: Hubay József (Huby, Realquentin fedőnevek alatt), vagy Németh Nati...De akiknek a képeivel találkozhattál, ott volt pl. Kiefer Béla (Kiefer)...
Köszönöm a bejegyzésed, és várom a januárt! :)

RealQuentin írta...

Jónéhányan ott voltunk, ez tehát valóban kapufa volt.
Az, hogy valaki nincs ott a saját kiállításának megnyitóján, az mindenképpen visszás, de legalábbis "furcsa", a kommentelőn, és a bejegyzés íróján múlik, hogy miként értelmezni ezt. Lehet rosszindulatúan, mint ahogy te tetted, és lehet jóindulatúan, ahogy shadow tette. Ami tény: mindkét távolmaradó többszáz kilométerre volt az IH-tól a megnyitókor. Ők sem örültek neki.
A képek véleményezése megintcsak más tészta: mindenkinek joga van a véleményéhez.
Üdv.:
RealQuentin
tag, aki
ott volt.
(Ha rámkattintasz, itt mégnézheted az orcámat, hogy legközelebb tudd, ott voltam :)

Attila írta...

Szia!

atus vagyok a fotókörből, jelentem én is ott voltam. Ezen a képen a jobb hátsó. http://www.photograph.hu/showphoto.php?photo=5138&cat=all&si=photograph
Meg fent említett Kiefer a bal hátsó. Meg Zsolti (joruba) a bal első Bibendum.
Elég fura ez a rejtőzködésed. Sajnálom, hogy nem találkoztunk.

A fotósok meg azért nem voltak ott, mert amatőrök, és amiből élnek az nem tette lehetővé, hogy ideutazzanak. Nem is örültek neki.

Szép napot!

Mácsai Ferenc írta...

Köszönöm a véleményeteket. Legközelebb majd ki írom a hátamra a nevemet. :-) És főleg figyelmesebb leszek. :-(

Csák írta...

Csák Isti vagyok, mint egyik kiállító, én is hozzászólok.
Ahogy barátaim írták, munka miatt nem tudtam/tudtuk Sindler Attilával ott lenni. Délután 3-kor még Szombathelyen dolgoztam, így eléggé esélytelen lett volna 5-re Pécsre érni, hidd el nem jó érzés távol maradni egy ilyen eseményről, de sajnos munkából élek.
"Izgultam kicsit, hogy talán fel fog ismerni valaki" -ezt nem értem, hogy miért baj, ha felismernek esetleg?
A fotókörból voltak azért többen is, és ők mind photograph felhasználók, ez nem nyert.
Az, hogy a képek, a kiállítás nem tettszett Neked, érthető, hiszen nem vagyunk egyformák, és ez egy szubjektív világ.
"A kiállítás legszebb pillanata az volt amikor a két gyönyörű 2-3 év körüli kislány megzavarta az előadást" Szomorú, hogy ezen szórakoztál a legjobban!

Köszönöm, hogy megnézted, és leírtad véleményed!

Isti

Mácsai Ferenc írta...

Nézzétek Fiúk!
Én mást nem mondhatok: Ha valaki nem megy el a saját kiállításmegnyitójára, az nem tiszteli, a közönséget, s ha nem tiszteli a közönséget, nincs benne művészi alázat. Az meg látszik is a képeken. Tehát szerintem vagy csinálom szívvel, lélekkel, vagy minek csinálom, hisz ez nekem is csak hobbi. Köszönöm, hogy nézitek a blogomat.